szitanyomat,  papír, 40 x 50 cm, j.j.l Barcsay  45/50, 1980

A magyar konstruktív-geometrikus művészet jól ismert egyéniségei közé tartozott Barcsay Jenő, akinek festményei mellett grafikái és mozaikjai is jelentősek. Mindamellett művészetpedagógusként, tanárként is méltán tett szert hírnévre, hiszen Művészeti anatómia című szakkönyvét tankönyvként is használták, a kiadványt számos nyelvre lefordították. A Budapesten és Szentendrén élt és alkotott Barcsay munkásságában sajátosan központi szerepet játszott a “szentendrei festészet”-ként nevezett stílus: Vajda Lajostól merít ihletet az ikonhagyomány továbbéltetésekor, de a kassáki „képarchitektúrák” szigorát is reprodukálja alkotásaiba.
Festészetének korai szakaszát még egyfajta komor, a fény-árnyék hatásokra épülő ábrázolásmód jellemzi, majd párizsi és olaszországi tapasztalatai teljesen alakították addigi impresszionista látásmódját, Vajda Lajos ettől kezdve már expresszionista stílusban készítette képeit. Az 1929-es esztendő mondhatni „fordulópontot” jelent az életében, hiszen ekkortól fejlődött ki fokozatosan egyéni, senki máséval össze nem téveszthető stílusa, amelyet a legtöbben ismerünk. Barcsay a konstruktivizmus egyfajta sajátos magyar változatát alakította ki, kompozícióin szigorú szerkezeti elemeket használt, képeit élénk kolorittal tette még hangsúlyosabbá.