tus, papír, j.j.l.: Szalay, 37 x 34 cm, 1970-körül
Szalay hosszú pályafutása alatt a rajzolás maradt a fő területe. Grafikáival kapcsolataban gyakran felmerül, hogy nincsen jellegzetes, „következetesen kiépített" stílusa, így művei sokszor rögtönzésnek tűnnek. Rajzainak lecsupaszított vonalai, a fekete tus vékony és vastagodó hajlítása az 1940-es években a grafikus egyéni rajzstílusaként, és a 20. századi magyar rajzművészet jelentős teljesítményeként rögzült. Ilyen jellegű munkája a Két női alak című tusrajza is.
Szalay grafikáján női alakokat látunk: pőre testű modellt, és édesanyát gyermekével. A madonnaszerű anya hosszú leplét magára teríti, kisfiát bepólyálva védi. Melankólikus tekintete elréved, befelé figyelő, átadja magát a magához ölelt gyermektest érzetének. Mellette a művész érett idomú modellje gondolataiba merülve ül. Testét egyhén jobbra billenti, vastag karját egyik tédére teszi, ernyedten kényelmes pozitúrába helyezkedik. Telt idomainak vonalát a hátára terített drapéria lágyan követi.
A két alakot nemcsak az őket takaró lepel köti össze, hanem a Szalayra jellemző kereső vonalak is, amelyek nála mindig a kompozíció részei, épp úgy, mint az emberi mozdulat. A Két női alak figurái perspektíva nélkül is plasztikusak, szoborszerűek. A drapéria háromdimenziós hatást keltő erőteljes árnyékolása a motívumoknak a művészre oly jellemző összekapcsolását erősíti.
Szalay Lajos a rajzot önálló műalkotásnak tekintette, amely érzelmeket kelt. A vonalat soha nem egy test körvonalainak megrajzolására alkalmazta. A két nő alak nem tanulmányrajz, önálló üzenete van. „A nő testében olyan üzenet van, amit a Jóisten nem kelepcének szánt, mint ahogy egy-két szerzetes gondolja, hanem olyan üzenetnek, amelyben a szépség magas fokú sudarasítását is tudtomra adja- vallotta a művész.